Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek..... Mesék felnőtteknek.

JT Esti mesék

Blogajánló

2016. április 18. - Alvirág

Nem élek túl aktiv online életet mostanában, ezért kicsit késve, de annál nagyobb szeretettel ajánlom Századik felebarátunk új blogját,. Gratulálok hozzá, legfőbb ideje volt már.  Hosszú blogéletet kivánok neki.

Catherina blogja is megér egy ajánlást. Komoly, elgondolkodtató cikkek mindenkinek, akár bent vagyunk a vasmarkú szervezetben, akár kint. Különösen tetszik az abortuszról  irt cikke, Nagyszerű blogbejegyzések, gratulálok Catherina.

Azt hittem, már mindenki ismeri, de kiderült, hogy mégsem. Az új közös blogról van szó, Blogközösség Jehova Tanúiért.  Nagyon jó irások minden témában. 

Végül, de nem utolsósorban most találtam egy romániai  blogot, amelyből bemásolok egy terjeszthető  brossurát.

Gabinak van egy nagyon jó posztja  az egykori besúgókról, nos, egy nagyon jó cikket  találtam ezen a román blogon arról, ahogyan a besúgói rendszer működött, igen jól kiegészitve a Gabi irását. Miután elolvastam, kapásból tudtam két nevet is mondani, akik biztos vagyok benne, hogy besúgók, alias ügynökök voltak. Egyikük már meghalt, de a másik még mai napig él. A cikk végül a Bikbak honlapjára vezet el, de nagyon sok olvasónak fogalma sincs arról, hogy mi is ez tulajdonképpen.

A blog neve  Bota-Ioan blogja.

A kimásolt traktátus itt van, ( én személyesen egy-két dologgal nem értek egyet),  a besúgórendszer felépitéséről szóló cikk  pedig az emlitett blogon.


Maja, a méhecske

Egyszer volt, hol nem volt, hét határon túl volt egy kicsi méh kaptár. Ott született Maja, a huncut kis méhecske, aki más mint a többi. Nem hallgat senkire, megy a saját feje után, és a szabályokat sem hajlandó betartani. Nem akarja a kaptár katonaéletét élni, mint egy kicsi beprogramozott méhecskerobot. Egy szép napon elindul   felfedezni a nagyvilágot, és megszökik a kaptárból. 

Volt egyszer egy kaptárhoz hasonló gyülekezet (attól tartok, még ma is megvan sajnos), ahol a tagok életét jobban beszabályozták, mint egy méhkaptárban. Megvolt a rendje mindennek, és mindenkinek megvolt a feladata, aki ettől eltért, az bizony lázadozó volt, nem volt teokratikus. A gyülekezet nagy része általános űttörő volt, aki nem volt az, az is kisegítőzött, ha nem is folyamatosan, de nagyon sokszor egy évben. Az emlékünnep hónapjában mindenki kisegítő volt, egy pár embertől eltekintve. A statisztika első osztályú volt, a környék egyik legbuzgóbb gyülekezete ez volt. 

De ha odajártál folyamatosan, már az első alkalommal érezted, hogy valami nem stimmel. Valami baj van itt a kaptárban. Ha véletlenül nem azt kommentelted, ami le volt írva az őrtoronyban, hanem egy picit is belevitted a saját érzéseidet, azonnal kijavítottak fentről, és lent később figyelmeztettek, hogy ez többé ne forduljon elő. Ha beszéltél az általános úttörökkel, kiderült, hogy vagy nem dolgoznak, mert teljesen segélyből élnek, vagy pedig minimális óraszámot dolgoznak és mellette segélyeket vesznek fel. (Nyugat európai ország gyülekezetéről van szó, ahol a szociális rendszert nagyon könnyű kihasználni.)

Nos, mivel a segélyek felvételét az ország szociális rendszere elég lazán lehetővé teszi, hát vegyék csak igénybe, én nem is szólnék egy szót sem. De a dolog úgy van beállíttva, hogy ez Jehova áldása azért, amiért ők úttöróznek. Nekik nem kell dolgozni, vagy csak nagyon keveset, mert lásd, Jehova megáldja őket, és megadja nekik azt, amit kapnának egy teljes idejű munkásként. 

Van egy család, ahol a férj valóban beteg, valami baj van a lábával. Ő saját jogán van otthon és úgy úttörőzik. A felesége ápolásin, mert ápolja a férjét, és ő így úttörőzik. A fiuk pedig mind a kettőt gondozza, ezért ő csak 15 órát dolgozik egy héten, a többit megkapja segélyként, ő így úttörőzik. De ismerik fiatal, 26 éves lánygyereket, aki szintén 15 órát dolgozik egy héten úttörőzés mellett, és hogy megkapja a segélyeket, az anyjával felmondatta a munkaviszonyt, most az anyja munkanélküli, és már nem talál munkát, mert idős, (én ugyanannyi idős vagyok, és teljes időben dolgozom), ezért az alacsony jövedelem miatt segélyes lett a lány is. És mindegyik általános úttörőnek megvan a saját sztorija, de munkája vagy rendes munkája egynek sincs.  Szóval ez Jehova áldása. Oké, legyen így, ha ők így látják. De.

De ez az a gyülekezet, ahol ha nem vagy úttörő, nem vagy senki. Ha mersz dolgozni, akkor anyagias vagy, és az ördögnek áldozod az idődet.  Ha Isten őrizz, külföldi is vagy, akkor pedig a szemedbe mondják, hogy azért jönnek ide a külföldiek, hogy a segélyeket felvegyék a honpolgárok elől. Ja, hogy te dolgozol, nem vagy segélyes? Akkor meg anyagias vagy, azért jöttél ide, hogy meggazdagodj. Gátlástalanul odamondják a szemedbe. Nem vagy buzgó ebben a gyülekezetben, az előző helyeden is ilyen voltál? Miért nem úttörőzől? Milyen kifogást fogsz mondani Jehovának Armagedonkor? Hogy dolgoznom kellett, nem volt időm hogy szolgáljalak? Mi a legfontosabb most az úttörőmunkánál?

Ebben a gyülekezetben volt Maja, a méhecske, aki sajnos, teljes időben dolgozott. Hiába volt buzgó, hiába volt ott minden egyes összejövetelen, (cserélgetett a kollegákkal, veszekedett a főnökkel emiatt), hiába adott le havonta 35 órákat,  szombatonként dolgoznia kellett a vasárnapi összejövetelért, ezért a hétvégi kivonulásokon nem tudott jelen lenni. Nem is nézték semmibe, mert nem tesz mindent a királyságért.  Olyanokat neveztek ki kisegítő szolgának, akik még olvasni sem tudtak, sőt volt egy 16 éves gyerek is kinevezve egyszer, dehát ők úttörőztek, és segélyeztek. 

Végül Majának tele lett a hócipője és egyéb nemi szerve, és elkezdett körülnézni a környező gyülekezetben. 


Maja elindult barátokat keresni.

Emiatt nem volt rendszeres a vasárnapi összejövetelen, mivelhogy másik gyülekezetben volt. Jött is a helyi bejelentésekben egy buzdító elődás arról, hogy mindenki oda járjon, abba a gyülekezetbe, ahová tartozik. Ha vendégségbe akarunk menni másik gyülekezetbe, akkor előbb menjünk el a magunkéba, és ha van még időnk, akkor menjünk el a másiik gyülekezetbe. De senki ne hanyagolja el a saját gyülekezetét, stb.

Maja ekkor már nem figyelt a sok okos tanácsra, időnként eljárogatott a gyülekezetbe még, de már nem volt rendszeres. Ekkor az elnöklő testvér, (akkor még így hívták)  elbeszélgetett vele, hogy aggódik a szellemiségéért. Maja ezt mondta: "Mondd meg nekem az utolsó napot, amikor te dolgoztál. Mondjál csak egyetlen napot, amit munkával töltöttél. Kapod a segélyt, de honnan? Nem Jehovától, hanem azoktól, akik dolgoznak érted. Az ő adójukból fizetik a te segélyedet, holott te fiatalon és egészségesen képes lennél dolgozni. De hazudozol az államnak, azért hogy a segélyt felvehesd. Ha neked ez Jehova áldása, akkor te félre vagy informálva." 

A következő helyi szükségletek arról szóltak, hogy van a gyülekezetben egy személy, akit meg kell jegyezzenek, mert nem teokratikus a gondolkodása, és a szent szellem ellen beszél. Prédikálni lehet vele menni, de társaságba ne hívják többé,  mert nem jó társaság. Mindenki tudta, hogy kiről van szó természetesen, Maját elkezdték lapos pillantásokkal nézegetni.

De Maja ettől kezdve nem járt gyülekezetbe.  Kirepült a kaptárból, mert elege lett a führeri teokráciából, ahogyan ő mondta. Rájött arra, hogy az ég a gyülekezeten kívül is kék, a fű zöld, a madarak csicseregnek, sőt dalolnak, az erdő suttog, a vízesés csobog, sőt időnként énekel, a nap pedig gyönyörűen süt mindenkire, sárga fényével bearanyozza mindenki szívét. 

A mesebeli Maja visszatért a kaptárba, az én Majám nem. Még tanú, de nem jár egyetlen összejövetelre sem. Mivel ez iszonyatos csapás a jólfésült gyülekezetnek, ahol az óraszám és az úttörőzés a legfontosabb a világon, hiszen most van egy tétlenük, ezért okot keresnek arra, hogy kiközösítsék. De Maja megmondta, hogy nem fog okot adni nekik rá. Azóta is naponta olvassa a Bibliát, különösen az evangéliumokat, és megnyugvást, békét talált önmagával.  Nem Jehovát hagyta el, hanem azt a szervezetet, ami soha nem is volt Jehováé. "Egy szervezetet szolgáltam Isten helyett éveken át" mondta nekem egyszer. 

Pontosan tudom, hogy mit érez, hiszen én is ezt csináltam egy életen át. Hagytam magam megalázni, megfélemlíteni, félreállítani, majd elővenni, amikor nekik szükségük volt rám, egy báb voltam egy kaptárban. És ha egy életet lehúzol bent, akkor már nagyon nehéz egy másik életet újra  kezdeni kint.

Örülök, hogy Majának még időben sikerült. Remélem, sok Maja fogja még észrevenni, hogy a kaptár fertőzőtt, és jobb ha kirepülnek onnan.

 

Maja boldog a kaptáron kívül is új barátjával. 

 

 

JW ORG és az én hülyeségem

Most jöttem csak rá, hogy én mekkora hülye vagyok. Akkora, de akkora, hogy az már nem is mérhető.

Bemelegítésül egy pár kép a jw.org-ról. Tudom, hogy már majdnem minden blogger foglalkozott vele, de ezt a pár képet meg kell osztanom, mert ettől lehidal az is, aki csak fincsi tortákat látott Marci előző posztján. A hülyeségem a képek után olvasható.

Egy ördögien fekete kutyus  fantasztikus nyakörvvel.

Ha a lábad töröd is, akkor is tudod a szervezetet reklámozni. Tiszta haszon a lábtörés.

Nehogy már Puma, vagy ócska Nike, isten őrizz Adidas, ha egyszer van saját márka is.

Lánykoromban még festeni sem volt szabad a körmünket, most már lehet jw org-ozni is  vele.

Kicsikét csúnyácska lábacska, a köröm is elég gombásan lefelé nő, de sebaj, a jw org a lényeg.  Holnap már lehet tampon is lesz , vagy már van is.

Marci fincsi tortácskái után invitálok mindenkit egy fincsi capuccsinóra. Csakis JW Org-osra.

A piros alma sárga felébe harapott a boszorkány, míg a piros felét Hófehérkének adta.....De a JT szervezet tagjai természetesen nem boszorkányok és nem bálványimádók. Ez csak a mesében van.

Ha fülbevalót akarsz, nyakkendőtűt, karkötőt, láncot, bokaláncot, és egyéb ilyen gyönyörűségeket, elég felmenned az Etsy-re, és megrendelned őket. Egy kicsit borsos áron ugyan, de fantasztikus egyedinek hitt, valójában tömegével gyártott cuccot fogsz kapsz. És itt durrant el az agyam magamon. Ugyanis nekem is van üzletem az Etsy-n. (Gyengébbek kedvéért ez egy nemzetközi  online üzlet, kizárólag kézzel készített termékeknek.) 

Szóval én marha, idióta, évek óta fenn vagyok kézimunkáimmal az Etsy-n, és néha néha eladok egyet. A JW orgazmusokat ellenben úgy viszik, mint a cukrot. Akinek én megnéztem a profilját, az fél év alatt 843 darab posítiv visszajelzést kapott a vásárlóktól! És nem minden vásárló ad visszajelzést. 

Magyarra fordítva tehát, ez egy baromi jó üzlet! És én, aki mindig büszke voltam arra, hogy ki tudom szagolni az üzletet mindenben, ezt idáig nem vettem észre! Hát mi vagyok én, ha nem egy hülye?

Már holnap elkezdek kézzel hímzett JW Orgos karkötőket, füliket készíteni. Addig, amig a szervezet ki nem találja, hogy csak neki lehet haszna a saját logójából, addig ez egy baromi jó üzlet. Cseppet se gondolkozzatok rajta, ha tudtok bármit is készíteni, amin a logó rajta van, vevő mindig lesz rá. Ha más nem, egy fekete kutya,

 

 

 

 

Kacor Király

Ezzel elkezdődött Kacor Király fényes karrierje. A macska hamarosan az erdő királya, ura lett, akinek az állatok sütöttek főztek, amikor vendégségbe hívták. A róka még a legyeket is elkergette róla, amikor aludt.

Kedvenc gyermekkori mesém jutott az eszembe, amit százszor is láttam diavetítőn gyerekkoromban. A furfangos macska, akiből király lett az erdőben egy kis ügyességgel. 

Az én Kacor Királyom is szegényes helyről indult el meghódítani a világot, nem ringatták aranyos bölcsőben, később sem kergette az anyja az asztal körül, ha nem ette meg a gesztenyével töltött pulykát, a grill csirkét, vagy a szép rózsaszínű lazacot. Annál is inkább, mert nem csak hogy nem voltak ilyen ennivalók náluk, de azt sem tudták, mik ezek. 

Annál inkább szeretett volna a kis Kacor egy másfajta életet. Szakmunkásként felnőve már látta, hogy ezt a világot nem neki találták ki, itt dolgozni kell ,- ez még rendben is volna, az a fajta Kacor volt, aki szeretett dolgozni, de a fizetés, amit kapott érte, bizony nem ért fel az elvégzett munka értékével. Ezért hát nekilátott okosan valami egyebet keresni.

Fiatalon megnősült, majd elkezdték a teljes idejű szolgálatot, munka mellett, ami bizony nem volt könnyű, de amint már írtam is, ez a Kacor szeretett dolgozni, nem tartozott a lusta fenékvakarók közé. Hamar elköltöztek szükségterületre, és bizony meg kell mondani, hogy ügyesen, jól csinálták a dolgukat. Nem tartatták el magukat a gyülekezettel, inkább éheztek, vagy hétről hétre sárgaborsó főzeléket ettek, vagy amire éppen tellett.  A gyülekezet, ahová tartoztak, szerette őket. Én is ekkor ismertem meg őket, és én is a kedvelőik közé tartoztam.

De hamarosan felvirradt egy jobb világ hajnala. Jött a kinevezés a nagy hatalmú társulattól, először különleges úttörő, és helyettes vagy kisegítő körzetszolga  megbízásra, ahonnan pár év gyakorlás után a tényleges körzetfelvigyázás győzedelmes és felvirágoztató útjára léptek. 

Itt aztán, mint a mesebeli Kacor Király, nagyon hamar beletanultak a királyságba. Másra nincs gond, mint a szolgálatra, enni inni adnak, szállást adnak, fizetést adnak, és még ami innen-onnan befolyik. Egy év sem kellett hozzá, hogy anyagilag helyrejöjjenek, és rájöjjenek, ez a munka nekik való. A gyülekezetek királyként tisztelik őket, királyként várják őket, királyként bánnak velük. A kellemetlenségek, hogy máshol alszanak minden héten, belefér a  kapott ellenszolgáltatásokba.

Ha igazságos akarok lenni, nem voltak rossz emberek, ergo nem voltak rossz szolgák sem. Tették a dolgukat, amire a társulat utasította őket, és elfogadták, amit a gyülekezetek adtak érte. Nem fizettek rosszul a gyülekezetek.

Abban az időben, amikor a mobilok elindultak, nekik már volt mind a kettőjüknek, mert egy testvér vett nekik, amikor divatba kezdett jönni a horvát tengerpart, ők már rendszeresen, évente visszatérő vendégek voltak ott egy másik testvér jóvoltából, a  luxusfürdőket mindet ismerték, mert valaki mindig elvitte őket oda. Amikor még saját autóval jártak, valaki mindig megjavította, levizsgáztatta a kocsit ingyen, valaki mindig feltöltötte benzinnel,  és amikor a minimálbér ötvenezer volt, az asszony lábán a csizma 27 ezer forintba került,  (ő nem sokallta mert jó és erős bőr csizma volt) és még sorolhatnám, de minek. A biztosítékot nálam az vágta ki, amikor megtudtam, hogy  olyan külföldi helyekre is járnak rendszeresen, amiket  bizony csak kevés ember engedhet meg magának, bérből és fizetésből ilyen még észbe sem jut.

Hogy is van a mese? Amikor az erdő állatai meghívták a Kacor Királyt, mindenki összefogott, hogy a legjobbat adják neki. 

Legutóbb, amikor beszéltem velük, az asszony  beteg volt. Több minden is összejött nála, nem is tudott mindig menni a férjével. Felvetettem, hogy talán szüneteltetni kellene a szolgálatot az asszonyra való tekintettel. A válasz egyértelműen NEM volt. "Hová menjünk dolgozni, már nem vagyunk fiatalok, a világban egy utcaseprő munkáért verekednek az emberek, itt megvan minden, kibírjuk."

Persze, hogy kibírják. Csinálják még ma is. Csakhogy ma már ismerik a gesztenyével töltött pulykát, a grillcsirkére azt mondták legutóbb, hogy már utálják enni, a lazac pedig ha zsíros, leszedik a zsírját, hogy meg ne ülje a gyomrukat. A folyószámlájukat nem láttam, nem is tisztem más pénztárcájában kutakodni, de szépen megvastagodtak, nem hiszem, hogy nyugdíjas korukra éhezniük kell majd.  Nem ők mondták, de egy közeli barát, szintén a körzetszolga fajból: " Egy teljes idejű szolga  nem engedheti meg magának, hogy olcsó dolgokat vegyen." Ezzel próbálta magyarázni a drága bőrtáskákat, cipőket, csizmákat, a márkás ruhákat. Mivelhogy az Úr Jézusnak is olyan drága volt a felsőruhája, hogy nem szakították el, hanem sorsot vetettek rá. 

Erre halkan megjegyeztem, hogy igen, de neki nem volt több. Csak az az egy. És abban sem vagyok biztos, hogy a prédikáló útja során az emberek vették neki, hanem valószínűleg az anyja szőtte. Na igen, jött a válasz, de abban az időben elég volt egy is. Ma már más világot élünk.

Mit lehet erre mondani?  Semmit. Ahogyan a mese is mondja, a királysághoz méltóság kell, és megjelenés.

És itt a mese vége. Írhatnák még, de minek. Írhatnék  a balatoni nyaralásokról, a külföldi utakról,a luxus fürdőkről,  a magán orvosokról, a számlára vett vitaminok és gyümölcsök özönéről, de minek borzoljam a magam és más lelkét ilyenekkel.  Egyik ismerősöm mondta nemrég, hogy ma Magyarországon a legjobb foglalkozás körzetszolgának lenni.  Nem kell hozzá iskola, különleges végzettség, csak csináld mindig azt, amire a társulat utasít, soha nem feledd el, hogy az ő fizetett szolgájuk vagy, felvetett kérdésekre mindig az őrtoronyból válaszolj idézve, lehetőleg ne legyenek saját személyes gondolataid, vagy ha vannak, ne beszélj róluk, és ennyi. 

Úgy tudom, lelkészként vannak bejelentve, ez a foglalkozásuk. Nos, ha egy macska képes király lenni, egy szakmunkás is képes lelkész lenni. Miért is ne? 

 

Születésnap helyett.......

Jehova tanújaként soha nem ünnepeltem a születésnapot, hiszen bibliaellenes pogány szokás. Ezt hallottam a szüleimtől, ezt adtam tovább a gyerekeimnek is.  Kicsi korban még nem értették, mert még kicsik voltak, később azért nem, mert már nagyok voltak és tudtak érvelni. Bevallom, én sem igen értettem.

A társulat most azt írja a saját weblapján, hogy  "a Biblia nem tiltja konkrétan a születésnap megtartását, de bla, bla, bla....",    valamint     "a Bibliában sehol nem olvashatunk arról, hogy Isten bármelyik szolgája megtartotta volna bárkinek a születésnapját, és ez nem véletlenül van így, hiszen a Szentírás két születésnapot is említ, de nem Isten szolgái voltak az ünneplők és mindkét helyen rossz fényben lett feltüntetve."

Nos, ebből az igaz, hogy két születésnapi ünneplés valóban halálhoz van kötve a Bibliában, de milyen napot ünnepeltek Jób gyermekei minden évben? A Biblia szerint "ünnepséget rendeztek ki ki a maga napján."

Soha nem felejtem el a nem tanú testvérem kislányának az arcát, amikor a szülinapi tortáját megkapta. Az öröm elömlött a kicsi arcon, nevetett, tapsikolt a kis kezeivel, futkározott tányérokért, ő osztotta szét személyesen a tortáját, érezte, hogy ez az ő napja. Nekem könnyeket csalt a szemembe.

De nekünk, ha tanúk vagyunk, ezt nem szabad. Szabad ellenben ünnepelni a prédikálás napját,az Úttörők napját, de mindenekelőtt a szentséges JW.Org napját, ahogyan a képek mellékelik.

Úttörő torta, ehető könyvekkel és füzetekkel. Ja, és a Biblia is ehető.

 

Emeletes Marci torta, szülinap nincs, Marci és Zsófi viszont van.

 

Prédikálás torta, ehető  prédikáló kocsival.

 

Jöjj és ízleld meg a Bibliát! 

 

A nehéz prédikáló táskát ajánlatos megenni.

 

És a mindenható JW.Org torta különböző kivitelben.

 

És akinek a torta sok, annak itt vannak a kis muffinok.

Aki a muffint sem szereti, annak még mindig vannak mézeskalácsok.

 

És van még sok sok könyv, királyság terem, bibliák, és persze JW.Org minden mennyiségben, itt: (Marci blogja) Nincs nekem semmi bajom ezekkel az ennivalókkal, de győzzön már meg valaki arról, hogy ez már nem agyrém. Ha a születésnap bálványimádás, a JW.Org. imádata micsoda?

Miért is bűnös az a nyomorult szülinapi torta? 

 

Egy gyülekezet margójára......

Ez a poszt annyira rövid lesz, hogy nem is érdemes elolvasni. 

 

A héten az egyik kedves kis észak-magyaroszági gyülekezetben  az alábbi bejelentés hangzott el:

"Kedves Testvérek,

Gyülekezetünk tagja   X Y keresztényhez nem illő magatartása miatt nyilvános feddésben részesült, kérünk benneteket, hogy kerüljétek, ne társalogjatok vele, hogy megszégyenüljön."

Az illető testvérnő súlyos bűne az volt, hogy világi fiatalember jegyezte el.

A megszégyenített lánygyerek természetesen ott volt az összejövetelen, bejelentése után csendesen sírdogált.

Megalázás, megszégyenítés nyilvánosan. Hogy miért alázták meg, azt természetesen nem jelentették be, ezért aki a háttért nem ismeri, az gondolhat mindenfélére, és tekinthet rá akár egy súlyos bűnösre.

Egy alig húsz éves lánygyerek, akinek egyetlen bűne az, hogy a természet rendjének engedve, férjhez akar menni!

Az esethez nincs több hozzáfűznivalóm,  de le kellett írnom, mert az a bizonyos bicska többször is kinyílt a zsebembem.

Valahol olvastam, hogy egy afrikai törzsnél az a szokás, hogy ha a törzs egyik tagja rosszat tesz, akkor a törzs körbeállja, és szembesítik azzal a sok jóval, amit életében tett. Nem részesítik semmilyen büntetésben, hanem 2 napon keresztül csak a jót mondják neki.

Ennek az az oka, hogy a törzs hisz abban, hogy  az ember jóra születik, csak néha vét hibákat. Ilyenkor a törzs segíteni szeretne neki megtalálni újra a lelkében lakozó jót.

Áldott jó afriaki törzsek, akiket még nem fertőzött meg  a fehér ember Istene.

 

 

A lány aki kenyérre hágott

Az alábbi mesének egyetlen szereplőjét sem ismerem, a történetet emailban osztotta meg velem egy kedves ismerősöm. 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Hans Christian Andersen: A lány, aki kenyérre hágott.

Hallottatok-e a lányról, aki a kenyérre hágott, hogy be ne sározza kényes cipellőjét? Ha hallottatok, tudjátok azt is, hogyan járt az a lány. Hiszen megírták, s ki is nyomtatták. 

Így kezdődik Andersen egyik kevésbé ismert, de nagyon tanulságos meséje. A lányról, aki gazdag embereknél lakott,  s bár nem ők voltak az igazi szülei, de mindent megadtak neki, taníttatták, öltöztették, kisasszonynak nevelték Ingét, aki kevély volt, rátarti és páváskodó.  Egyszer a nevelőszülei hazaküldték, látogassa meg öreg szüleit, és küldtek egy szép nagy búzakenyerret ajándékba. Azután ez történt:

"Inge fölvette a legszebb ruháját, lábára húzta legfényesebbik cipellőjét, fölcsippentette a szoknyája szélét, s elindult nagy vigyázva, nehogy sár fröccsenjen a kényes cipőre, s ezt nem is vetheti senki a szemére. Hanem amikor odaért az ösvényhez, amely a lápon vezetett keresztül, zsombékok és apró tócsák között, fogta a szép fehér kenyeret, és ledobta maga elé a sárba, hogy arra lépjen, és ne érje sár a cipőjét. A fél lábával már rajta állt a kenyéren, a másik még a levegőben volt, amikor a kenyér egyszer csak süllyedni kezdett; süllyedt vele Inge is, már térdig, már derékig, s végül csak a felszálló buborékok beszéltek róla, hogy valakit lerántott magához a láp."

Nos, a mi Ingénket nem a nevelőszülei, hanem a saját szülei nevelték és kényeztették el. Mindent megadtak neki, amit csak egy gazdag szülő képes megadni a gyerekének. Tejbe vajba fürösztették, varjú hájjal kenegették, ahogy szokták mondani. Meg is lett az eredménye. Ez az Inge is ugyanolyan utálatos rátarti és páváskodó lett,  mint a mesebeli társa.

Történt egyszer egy szép napon, hogy házastársat választott magának, aki nem lehetett más, csak egy nemesi leszármazott (és valóban az volt), talán még Árpád apánk vérvonalának egyenes águ leszármazottja. Ki más illett volna felsőbbrendű lényéhez, mint egy nemes úrfi. Esküvő után kacsalábon forgó palotát kaptak ajándékba a szülőktől, amibe sebbel lobbal nagy szerényen be is költöztek. Inge innentől kezdve mégjobban páváskodott, büszkélkedett azzal, amiért soha életében nem kellett megdolgoznia, hiszen mindig minden csak úgy odapotyogott számolatlanul az ölébe. 

De szerette volna hatalmát kiterjeszteni az egész gyülekezetre, amire helyben lehetősége nem volt.  Ezért írt a fiókhivatalnak, hogy külföldön szükségterületen szeretne szolgálni a férjével együtt. És a válasz egyszercsak megérkezett. Mehetnek külföldre, egy olyan országba, ahol a testvérek nagyon sokat szenvedtek a kommunizmus alatt,  ott a vidéki területek bemunkálatlanok. 

Izgatott készülődés után  nekivágtak a nagy útnak. A vidék, ahová indultak, szegény volt, munkalehetőség nem igen akadt, de nekik nem kellett aggódniuk, hiszen a gazdag szülők ellátták őket mindennel, amire szükségük volt, és azzal is, amire nem.

Megérkeztek.  És megdöbbentek. Sőt, majdnem elájultak.

Bár a testvérek értesítették őket, hogy a terület szegény, az élet pedig egyszerű, de azért erre nem számítottak. Két gazdag fiatal, akiknek soha nem kellett megdolgozni semmiért,  a sült galambok repültek a szájukba naponta, és  most  NINCS  folyóvíz! NINCS angol wc! Volt ugyan egy potyogtatós az udvaron, amiben nyáron a legyek, télen az egerek laktak, de ők nem akartak osztozni velük. Kérem szépen milyen hely ez?  Ja, hogy más is lavórban mosdik, más is a potyogtatós wc-t használja, hogy itt a tusfürdőt a háziszappan jelenti,  a kádat a zománcos lavór? 

És ehhez még hozzájön az is, hogy itt több a tehén, mint az ember? Hát kinek fognak ők itt prédikálni? És hogyan? A szép cipőjét ő a tehénlepénynek vegye fel? Ki fogja megcsinálni a haját, befesteni a körmét, kiszedni a szemöldökét? És hol fog jó cuccokat vásárolni egyáltalán? 

A pohár azzal telt be, hogy az első éjszaka, amit a komfort nélküli úttörőházban eltöltöttek, felfedeztek egy pár játékos kisegeret. Igazán aranyos kis állatocskák voltak, nem csináltak ők semmi rosszat, csak jöttek mentek, szimatoltak, de Inge asszonyság visítozva azonnal összecsomagolt, még másnap szétnéztek a környéken, és a következő héten már be is költöztek a közeli nagyvárosba, ami egyáltalán nem volt szükségterület, sőt. 

Szegény vidéki testvérek kétségbe voltak esve. Ők adták a legjobbat, amit csak tudtak. Mennyire örültek, amikor meghallották, hogy jön hozzájuk valaki külföldről, segíteni a munkát. Szívűk minden szeretetével és melegével várták ezeket a testvéreket, úgy örültek nekik, mint az égi mannának.

Annál nagyobb volt a csalódásuk, amikor látták, hogy a finomkodó, úri házaspárnak nem felel meg az, amit ők nyújtani tudtak. Mintha  a szeretetüket, a szívűket a sárba taposták volna. 

A mesebeli Inge szépen ment az ösvényen addig, amig meg nem pillantotta a sarat. Nem átallotta a kenyeret ledobni a sárba és rátaposni,  csakhogy a szép cipellőjét megkímélje.  Nos, a modern Inge és férje is szépen ment az ösvényen addig, amig meg nem látták a nyomort. És bizony ők sem átallottak rátaposni a kenyérre, hogy a festett körmüket, szép ruhájukat, szép cipőjüket , egész addigi kényelmes életüket mentsék. 

Tették ezt olyan helyen, ahol sok drága idős testvér hosszú, hosszú éveket töltött el táborban, börtönben, távol a családjától, szenvedve, éhezve, fázva, nélkülözve, sokszor betegen, folyóvíz nélkül, angol wc nélkül, sőt kenyér és tiszta ruha nélkül, tiszta szívből és  tiszta indítékból.

A szükségterületet elhagyó úttörő házaspárt hátuk  mögött lehúzta a láp. A helyi testvérek az első csalódás elmúlása után nem nézték őket semmibe többé, még ki is nevették őket,  hogy ők az elkényeztetett nyugati gyerekek, akik nem bírják a nyomort.  

Pár év múlva, mivel semmilyen kinevezést nem kaptak, haza is költöztek jól megérdemelt kacsalábon forgó palotájukba, ahol a bejárónő mindenről gondoskodott számukra, ők pedig a "szükségterület" tapasztalataival nagyszerűen tudtak villogni a gyülekezetben.

Az utolsó mondatot úgy írom le, ahogyan kaptam, változatlanul, mivel ez az én véleményem is:

"Számomra  Inge a teokratikus önfényezés és a műanyag-teljesítmény csúcsa."

 

 

Érdem szerint........

 

Kinek kinek az érdeme szerint, avagy mindenki megérdemli a sorsát. Az alábbi képeket közösségi oldalakon találtam. Királyság termek, kongresszusi helyek, keresztelkedési medencék.

Három fiókhivatalt volt alkalmam meglátogatni, a pestit, a londonit és a rómait. A rómainál besokalltam egy kicsit, és megkérdeztem a házigazdánkat, nem sok ez a luxus egy kicsit? A válasz az volt, hogy Jehova népe mindenből a legjobbat érdemli, és maga az épület, a berendezés is Őt dícséri.

Ezek után a képek után egyetlen kérdésem maradt csupán: Vajon ezek a viskók, ahová én a tyúkjaimat nem engedném be, kit dícsérnek??????????

Ha valaki tudja az értelmes választ rá, nagyon szívesen venném, ha elmagyarázná. Az én elmém ugyanis fel nem foghatja. 

 Még annyit szeretnék megjegyezni,  minden elismerésem azoké a szerencsétlen szegény sorsú testvéreké, akik minden társulati segítség nélkül megpróbáltak összeeszkábálni egy imádati helyet maguknak. Nem az ő hibájuk, hogy ilyen lett, és nem nekik kell szégyenkezni miatta. 

Királyság terem kívülről, belülről. A légkondi tökéletes, a padok szuperek.

 

Ez egy új királyságterem a kép feltöltő szerint. Szellős, árnyékos, mi kell még más?

 

 

Két szupermodern terem a társulat dicsőségére.


Itt még táblával is hírdetik, hogy ez ház Jehova dícsőitésére épült. Hogy a nevét viselő társulatnak nem sül ki a szeme, az más kérdés.

 

Ki ne kívánkozna egy ilyen gyönyörűséges teremben meghallgatni a nyilvános előadást? 

 

Szellős, nyárias hangulatot áraszt ez a pazar terem. Ezt vajon miért nem akarja eladni a társulat? 

 

Keresztelkedés  egy gödörben. Méltó hely egy ilyen fontos eseményhez.

 

Vajon miért áll lábakon ez a fantasztikus épület? Talán  a sok kis kéretlen vendég miatt. 

 

Ezt a képet láttam meg először. Komolyan, majdnem elsírtam magam, amikor eszembe jutott, hogy az én gyerekem milyen szupermodern helyen keresztelkedett meg.

 

Hetvenes, nyolcvanas évek hangulata Magyarországon. De ez most van, 2015 ben, körzetgyűlés, ki széken, ki földön.

 

Ez nagyon tetszik, minden irónia nélkül. Természetes, nekem van olyan szép, mint a luxus keresztelkedő medencék.

 

 És legvégül, Gabi jóvoltából itt van egy átlagos lakosztály képe az új hivatalban, ahol igyekeztek az egyszerűségre törekedni. Warwick .

 

 

Megtámadtak!

Megtámadtak, de nem érdekel. Legutóbbi bejegyzésem után kaptam ismét egy gyönyörű emailt, alias Lólábú barátomtól. A szöveg sérti a jóízlést, ezért nem közlöm. Válaszoltam rá egy picikét finomabban, és részemről a dolog le volt zárva. 

Annyit még tudni kell a patásról, hogy 4 nyelvet beszélő,elég nagy tudású intelligens ember, vagy legalábbis szereti annak láttatni magát. Mivel még mindig elég jóképű, szeret a nők körül legyeskedni,  udvarolgatni, akik mindig tesznek neki apróbb nagyobb szívességeket, mikor hogy kívánja az érdeke. Fontosabb helyeken lévő nőket vesz észre csak, akik tudják az érdekeit segíteni, az egyszerű népet ő meg sem látja. Mindig szerette a törvénytelen utakat, kiskapukat, az a fajta ember, aki szeret a zavarosban halászni.  

Azt hiszem, talán egyetlen embertől tart csak, aki ismeri kívűl, belül, ismeri sok zűrös ügyét, vannak bizonyítékai ellene, akármikor teljesen képes ellehetetleníteni, tönkretenni, bár már eléggé tönkretette ő saját magát. Ez az illető a saját felesége, aki gondosan bebíztosította magát egy esetleges baleset ellen is. 

Szóval a névtelenül érkező emailt azonnal beazonosítottam, hogy tőle származik. Sértette a büszkeségét, hogy gondosan titkolt, takargatott élete most nyilvánosságra került. Mit mondjak, szívesebben írtam volna egy boldog családi életről, nem az én hibám, hogy egy torz személyiségű patás meséjét kellett elmondanom.

Summa, summárum, egyik nap, amikor megnyitom a kis laptopomat, a facebook oldalam elsötétedett, használhatatlanná vált. A postafiók rendszerem egyik a másik után összeomlott. A gépet kikapcsolva be tudtam ismét lépni, mint vendég, de a saját oldalamra többé nem. Mondanom sem kell, hogy itt tároltam az összes személyes anyagomat, feljegyzéseimet,, kutatgatásaimat, a MEK és a Gutenberg oldalairól letöltögetett több mint száz kötetes könyvtáramat, és még sorolhatnám. Csupa olyan dolog, amiknek a begyűjtögetése sok sok időt vett igénybe, másnak nem jelent  semmit, de nekem fontos volt.

Egyik hozzáértő családtagom átnézett mindent, és azt mondta, hogy vírust kaptam ,valószínű, hogy emailen keresztül, mert erre a rendszerre nem telepszik fel máshonnan vírus. A gépet rendberakta, de a személyes anyagaim odavannak.

Most pedig itt szeretnék üzenni neked, kedves T.K. alias Lólábú  Patás barátom!

Ha te voltál a huncutkodó, mint ahogyan azt téged ismerve nagyon is el tudom képzelni, akkor most közlöm veled, hogy :

A FENE EHETI A POFÁDAT, DE AKKOR SEM IJEDTEM MEG TŐLED!!!!!!!!!!!!!!!!!

Én pontosan tudom, hogy te ki vagy, te viszont nem ismersz engem. Egyszer be fogok mutatkozni, és akkor majd meglepődsz. A rólad szóló mese igazából nem rólad, hanem a feleségedről szól, az ő kérésére írtam meg. Nem ellened, mert te sokkal rosszabbat érdemelnél, hanem miatta, a feleséged miatt, akinek mai napig lelkiismeretfurdalása van, amiért  te majdnem agyonverted a közös gyereketeket, mai napig rémálmai vannak és hallja, amint a gyerek sikolt, hogy "Anya, segíts!". Hogy te ezen régen túltetted magad, mint minden más disznóságodon, az legyen a te lelkiismereted dolga. Úgyhogy szépen megkérlek, hagyjál engem békén, mert kirakok rólad egy olyan személyes posztot, hogy az is felismer, aki csak messziről volt köszönőviszoonyban veled. 

End of the story. Ennyit erről, mert még ennyit sem érdemel.

Csak egy pár költői kérdést szeretnék még feltenni magamnak: Tényleg az én hibám, hogy ezek a dolgok megtörténtek?  Miért kell, hogy bűnösnek érezzem magam, ha írok ezekről?  Nem vagyok büszke rá, hogy ilyen förtelmes meséket kell írnom, de miért kell mindig mindent besöpörni a szőnyeg alá? Miért kell hallgatni ezekről? Egy életet lehúztam itt, és ha szóltam, bűnös, lázadozó voltam, szent szellem ellen, vének ellen lázadó.  Ha olvasom a Bibliát, ott nagyon sok förtelmes sztori van - számomra azok-, Lea testvérei hogyan gyilkoltak le egy várost, Dávid hogyan gyilkola meg a szeretője férjét, Káin hogyan gyilkolta meg Ábelt, vagy egy lévita feleségét hogyan erőszakolta meg egy benjaminita város majd minden férfija, stb. Minden bibliamagyarázó azt  mondja, hogy ezek a dolgok tanulságként vannak  feljegyezve, elkerülendő példaként.

Nos, az én meséim is ilyen elkerülendő példák. Sajnos, túl sok van belőlük. Úgyhogy kedves Patás, hamarosan kezdheted olvasni egy sorstársad meséjét, aki ugyancsak ahhoz a kihalásra ítélt állatfajhoz tartozik, mint te magad.  Jó szórakozást!!

 

 

 

 

A lólábú vőlegény

A lólábú vőlegény gyermekkorom kedvenc meséje volt. Végigrettegtem minden alkalommal,  holott mindig tudtam, hogy  mi a vége. A szüleim kifejezett tiltása ellenére a nagyikám mesélgette titokban, aki sok ilyet ismert még az ő lánykorából. Aki nem ismeri a történetet, annak itt van a röviditett változata.

Egy kis faluban élt egyszer egy szegény, de okos lány, aki nem talált férjet magának. Amikor már az összes barátnője férjhez ment, kétségbeesetten azt mondta, hogy neki már az ördög is jó lenne, csak lenne valaki, hogy ne szégyenkezzen tovább. És jött is egy idegen legény a fonóba, leült a lány mellé, de egyszer elgurult az orsó, és amikor a lány gyorsan utánakapott, észrevette, hogy a legénynek lólába van. A fonó után a legény hazakísérte a lányt, de a temető felé vették az irányt, ahová be akarta vinni erővel, a karjánál fogva.  Mire a lány hangosan imádkozni kezdett, és a legény füstté vált. De a karján ott maradt a legény keze nyoma,  és férjet nem is talált magának többé, mert senki nem merte elvenni az ördög jegyesét.

Eddig a nagyi meséje. És most jön az enyém.

Egyszer régen, nem is olyan régen, egy kis falu közepében  élt egy szegény lány, úgy hívták, hogy Rózsapiros. Ügyes, szorgalmas, dolgos lány volt, mégsem talált férjet magának. Sok hibája volt ugyanis. Először is, nem volt szép, csak csinos, azután szegény is volt, de a legfőbb hibája mégiscsak az volt, hogy okos lány volt sajnos.  Szeretett olvasni,   zenét   hallgatni,   nyelvet tanulni,   mindezt   pedig faluhelyen, ahol a nőkről azt tartották, hogy egy asszonynak elég ha annyi esze van, hogy ne álljon a csorgás alá, ha esik. 

De sajna, Rózsapiros szeretett könyvekről beszélgetni,  komolyzenéről, országokról, tájakról, emberekről, és nem igazán érdekelte a tojótyúk állomány , sem a tejhozam növekedése vagy csökkenése,  vagy a  kukoricát sújtó aszály, a krumplivész,  sőt még a tehenek mesterséges megtermékenyítése sem hozta lázba.

Esténként egy egy szépirodalmi mű olvasása közben de sokszor elábrándozott egy szőke hercegről, és bizony ő is elsóhajtotta, hogy jöhetne már akár az ördög is, csak  lehessen másról is beszélni vele, mint arról, hogy hány malacot fialt tegnap este a koca.

És egy napon a hívott  ördög megjelent. Jött,  mint egy jóképű, izmos, széles vállú fiatalember, aki eredeti nyelven olvasta Shakespearet, szerette a verseket, ismerte a  könyveket, járatos volt a politikában, teológiában,  tudta, hogy Beethoven nem egy kutya neve, és Goethet sem keverte össze egy gőtével. Ráadásul tudott dolgozni, nem számított, hogy kukoricatörés, vagy zsákolás, szóval ő maga volt nemcsak a szőke herceg, de maga a tökéletes Árgyélus királyfi. 

Az esküvő meglepően hamar megtörtént. Rózsapiros boldog volt, hogy megtalálta a tökéletes férjet,  csupa olyan tulajdonsággal, amilyet ő mindig akart, és Árgyélus is sietett minél előbb járom alá kerülni, senki nem értette miért. Különösen nem értették Rózsapiros barátnői, akiket természetesen mindet megütötte a guta, és mindent megpróbáltak, hogy Árgyélust elcsaklizzák maguknak, de valamiért a fiú kitartott Rózsapiros mellett.

Az esküvő után azonban hamarosan kibújt a lóláb a nadrág alól. A férj ugyanis szeretett inni, (ezért akart gyorsan esküdni, hogy ez ne derüljön ki, és onnan, ahol nem ismerik) és ha ivott, a természete erőszakos, agresszív, kötekedő lett. A gúnyos, megalázó szavak hamar előkerültek a szótárából, a kiabálás, ordítozás is később, és amikor  egy kisgyerek is csatlakozott hozzájuk, akkor az erőszak is. Előfordult, hogy a pofont a gyereknek szánta, de az asszonyon csattant, mert a  gyerek elé  állt hogy védje.  Kihasználta felesége lelkét és a  testét   is, megalázó aktusokra kényszerítette, amitől a nő undorodott, de engedelmeskedett, mivel alázatos feleség volt. Szegény Rózsapiros sokszor sírta  álomba  magát, remélve, hogy egyszer talán minden jóra fordul.

Eleinte hallgatott, mert melyik áldozat szeret dicsekedni azzal, ami vele történt? De később amikor már a sok terror elviselhetetlenné vált- elő volt írva, mit főzzön, mit vegyen fel, hogyan vágassa, vagy vágja le a haját, kivel beszélgessen, stb - , szóval, amikor már mindez kezdett elviselhetetlenné válni, akkor próbált segítséget kérni.

Az anyja azt mondta, hogy egy teokratikus asszonynak kötelessége betakarni a férje hibáit. Hogy ezt hol írja a Biblia, arra magam is kíváncsi lennék, de hagyjuk. A gyülekezetben a vén elvtárs egyenesen őt hibáztatta, megkérdezte, hogy mivel váltotta ki a férje haragját, mit tett, ami miatt agresszív a férj, mivel minden miértre van egy azért válasz. Elköltözni? Elválni? Elkülönülni? Mit képzel Rózsapiros, meg van bolondulva? Szégyent akar hozni a szervezetre? Hogyan akar megélni egyedül, gyerekkel?  Az ilyen gondolkodás az Ördögtől van, és a vége kiközosítés. 

Szegény kis Rózsapiros a versekbe menekült. József Attilát idézgette éjjel, nappal: "Be vagy a héttoronyba zárva, és már sohasem menekülsz." Dolgoznia nem volt szabad, tanulnia nem volt szabad, egy sima érettségivel tudta, hogy egyre inkább esélytelen az önálló élete. Gyülekezet, házimunka, szolgálat- akivel meg volt engedve- és ennyiből állt az élete. Az időközben kisegítőszolga Árgyélus az élete minden részét ellenőrizés alatt tartotta.

A terror pedig fokozódott. Már időnként nemcsak a falak között alázta meg asszonyát, hanem mások előtt is. Nem engedte szóhoz jutni, belevágott a szavába, és uralta a beszélgetést, egy két megvető kifejezést juttatva az asszonynak. Ha úgy ítélte meg, hogy eleget evett, akkor elvette az ételt előle, még mások előtt is. Folyamatosan gúnyolta a testét, mert pár kilóval több volt rajta, mint egy manökenen.

S hogy ez az okos, művelt nő miért tűrt? Hogyan lehetett ilyen buta minden műveltsége ellenére?  Úgy, hogy  félre volt vezetve és meg volt félemlítve. Mivel hű tanú volt, nagyon sokat keresgélt a kiadványokban, hogy mit kellene tennie és hogyan. A válaszok amiket talált, kétségbeejtőek voltak. A tedd családi életedet boldoggá című könyv például azt írta, hogy a házasság akkor is lehet boldog, ha csak az egyik fél alkalmazza a tanultakat. Szegény Rózsapiros úgy gondolta, hogy mivel az ő házassága nem boldog, ezért ő sem alkalmazza jól a tanultakat, állandóan önmagában kereste a hibát.  A gyülekezetben nem volt kinek panaszkodni többé, különösen, miután Árgyélusből vént csináltak.

Egyik napon Árgyélus férj uram ismét felöntött a garatra. Erről annyit kell tudni, hogy soha nem ivott annyit, hogy totális részeg legyen, csak annyit, hogy még tudja, hogy mit csinál. Ezért nem is érzett bűntudatot soha, hiszen ő nem volt részegeskedő, csak iszogató.

Pár üveg sör után elkezdte a szokásos orditozást, de most nem az asszonyt, hanem a gyereket vette célba. Valami kicsi dologért - könyörgöm, mit tud tenni egy hatéves gyerek?- a  gyereket bevitte a szobába, és elkezdte verni. Az asszony az ajtó előtt állt, és sírdogált, várva, hogy vége legyen. De a verésnek nem akart vége lenni, végül a gyerek az anyjáért kiáltott segítségért. Erre a dühödt apja mégjobban elkezdte verni. Az asszony bement végül a szobába, de az erős férfi kidobta, úgy, hogy a másik szobában a falnak esett, az ajtót pedig becsukta maga után. A gyerek eközben már  üvöltött a félelemtől, bepisilt, amitől mégjobban megdühödött az apja. És akkor az asszonynál elszakadt végre a cérna. Felkapta az első kést ami a keze ügyébe került, egy székkel beverte a bezárt ajtó üvegét, és a kést ráfogta a férfira, aki a meglepődéstől abbahagyta a gyerek verését. 

További részletekre az asszony nem emlékszik, elmondása alapján egy pár perc kiesett az életéből. A kép ott jön vissza, hogy a gyerek kékre zöldre verve be van téve az ágyba, ő ül egy széken, kés nincs a kezében, és a hős Árgyélus nincs otthon. A gyerek kicsi nyomorult testét amikor meglátta tele kék és zöld foltokkal, azt hitte, megszakad a szíve.  Vizes ruhával borogatta, ölébe vette, ringatta, és amikor a gyerek beszélni kezdett, akkor rémülten tapasztalta, hogy az addig folyékonyan beszélő gyermeke dadog. A dolgot nem lehetett eltussolni, kihívta az ismerős gyerekorvost. 

Az orvos kijött, megvizsgálta a gyereket, mondta, hogy erős sokk érte, más testi baja nincs, a véraláfutások elmúlnak egy két napon belül, de neki kötelessége feljelentést tenni a bántalmazásról. Szegény nyomorult Rózsapiros sírt, könyörgött, hogy ne tegye, mert a férjét ha börtönbe dugják, neki nincs munkája, semmi lehetősége a megélhetésre, elveszítheti a gyereket is. Megegyeztek az orvossal, hogy az nem tesz feljelentést,(inkább volt barát mint orvos), de csak akkor, ha az asszony változtat az életén. "Ha szembe jön veled egy ugatós kutya, és te hátrálsz, akkor megharap. De ha azt mutatod, hogy nem félsz tőle, akkor a kutya fog meghátrálni." Ezzel a tanáccsal hagyta ott az orvos a nyomorult családot.

És a gyermek miatt az asszony talpra állt. A következő menetrendszerű ordítozásnál nemcsak visszaordított, hanem megfenyegette a férjét, hogy éjszaka, ha alszik, megöli. Aki egyszer kést fog a kezébe, az megteszi máskor is, mondta egy párszor  innentől kezdve.  És a harapós kutya kezdett meghunyászkodni.  Rózsapiros pedig elkezdett tanulni, kitanult egy jól fizető szakmát, elkezdett dolgozni, színházba járni a barátnőivel, sétálni, kávézni, vásárolgatni,  szóval kilépett a börtönből, amiben addig élt. A lólábú vőlegény lólába ki lett törve. 

Hogy happy end a vége? Nem mondhatnám. Még mindig együtt élnek, a gyereket felnevelték közösen ( soha  többé nem merrte az apja bántani sőt egészen jó kapcsolatuk lett),a dadogás is megszünt olyan 16 éves kora körül.  Rózsapiros  nem vált el, de tudatosította a férjében, hogy bármikor megteheti, mert nem köti őt semmi hozzá.  Megél egyedül, ha kiközösítik, azt sem bánja, mert a gyülekezetben is csalódott legalább akkorát, mint a férjében. 

De aki egyszer alkoholista lesz, az az is marad. Időnként még előfordul, hogy iszik a derék Árgyélus, de az asszonyt már nem meri bántani, csak kötekszik magában, önmagával. Elveszítette a jól fizető munkáját, a véni pozicióját is az ital miatt, sokáig a felesége tartotta el, akinek ez az ember nem jelent már abszolute semmit.  Hogy miért nem hagyta ott?  Mert nem akart idegen apát a gyerekének, és egyetlen férfiban sem lett volna képes megbízni többé. És mint ő mondta, ennek a férfinak a hibáit már ismeri, és megtanulta kezelni őket.

Amiért engedte, hogy megírjam  a történetét, az a lelkiismeretfurdalás volt. Amikor a kicsit verte a férje, neki már sokkal előbb be kellett volna mennie, és az, hogy nem verte agyon a gyereket  az elborult agyú apa, az csak a véletlenen múlott. Emiatt mai napig rémálmai vannak, ha eszébe jut, sokszor sír, rossz anyának tartja magát, aki kiszolgáltatta a védtelen gyereket egy őrültnek.

Mit mondjak, én is sírtam vele együtt. Ő talpra állt, mert az orvos megfenyegette, hogy beadja a feljelentést, ha továbbra is  hagyja magát, és  akkor elmarasztalják az  anyát is, mint bűnpártolót. De hányan vannak, akik nem tudnak talpra állni, hányan vannak, akiket félig agyon ver a férj, ki tudja milyen pozicióval a gyülekezetben, hányan rejtegetnek súlyos sérelmeket, mert a teokratikus feleségnek be kell takargatni az őrült férje hibáit, és vajon hány mosolygós, segítőkész, udvarias felvigyázó férj mögött lappang egy vadállat? 

Hány lólábú vőlegény van a világon, ki tudja?   Hány keresztény felvigyázó mosolyog a szemünkbe, akiknek nem látjuk a patáját a hosszú, jólvasalt nadrág alatt???????